A cicákban ősi és kiírthatatlan vadászösztön bújkál. Ezzel kezdeni semmit sem lehet, nem lehet róla lenevelni.

Füleivel minden apró zajt képes érzékelni, a szeme rendkívül éles, hangtalanul és puhán lépked és mire az áldozat feleszmélne már rég a macskád szájában vergődik. Minden macska képes a vadászatra, főleg akkor, ha az anyja kölyökkorában megtanította rá.

Az olyan anyamacskák, akik képesek vadászni menni (tehát nem szobacicák) ahogy a kölykök megfelelő korúvá cserepednek hoz nekik különböző zsákmányokat. Egereket, madarakat, gyíkokat, bármit, ami mozog. Ezeket a zsákmányokat legtöbbször nem halottan hozza, hanem sebesülten, de életben, hogy a kiscicák tudjanak velük játszani, megtapasztalhassák milyen üldözni valamit és aztán végezni vele.

Előfordul az is, hogy a macska megfogja a zsákmányát, de nem végez vele, nem eszi meg, csupán a maga szórakoztatására fogta. Ez leginkább jól táplált házi macskáknál fordul elő, akik nem mint táplálékforrásként gondolnak az elfogott állatokra.

Elvenni, vagy nem elvenni?
Sok gazda került már abba a lehetetlen helyzetbe, hogy látta, hogy a cicája hozott valamit és rettenetesen megsajnálta azt. Lehet, hogy nem ez a legjobb, de én olyankor, ha látom, hogy az áldozat még életképes, akkor mindig elveszem tőlük. Ilyenkor kapnak utána egy kis kaját, hogy kárpótóljam őket. Viszont, ha látom, hogy esetleg szegény egérnek már a belei lógnak ki, de még lélegzik, akkor inkább hagyom, mert legalább véget érnek a szenvedései. :/

SAJÁT ÍRÁS